Már az álmok sem a régiek.
Már nem bújhatok sietve puha ölükbe a szorongó napokon, menedéket keresve. Nem cirógatják nyugtatón a fejem búbját és nem játszanak a hajtincseimmel. Már nem fogadnak be. Mintha óvatosan eltolnának azt mondogatva "Ne menekülj". Én pedig nem értem mi változott. Talán kihasználtam őket. Túl sokat rohantam hozzájuk kétségbeesetten, nyugalmat keresve és egyszerűen elhasználtam minden lehetőségem. Ennyi volt kiszabva.
Úgy tűntek el, hogy szinte észre sem vettem. Napról-napra, mígnem azon kaptam magam, hogy egyedül fekszem a sötétben. Mintha ennek így kellene lennie. Nem olyan rossz, de azért érzem a hiányt.  A gyerekek is megszokják egy idő után, hogy a jóéjt puszik megritkulnak, majd végleg elmaradnak. De azért mindig emlékezni fognak rá, hogy valaha kaptak. Mert valahogy - még ha csak rövid időre is,- könnyebbnek tűnt tőlük minden.

Annyi idő után végre szabad volt. Semmi nem tartotta már a földön. A láncai eltűntek, mintha soha nem is lettek volna, eltűnt az ólmos súly, eltűntek a lelkét is fogva tartó béklyók. 
Ő meg csak állt ott tovább. Állt és nézte az eget, mint ahogy azt annyi ideje tette már. Mintha még mindig láthatatlan kezek, láthatatlan láncok tartanák ott.
Meg akartam kérdezni mi a baj, miért nem megy, hiszen szabad, az isten szerelmére, mehet, amerre lát, amerre csak akar, hát menjen már! De nem kellett kérdeznem. Rám nézett, szemeiben a lemondás teljességével és egészen halkan azt mondta:
- Elfelejtettem repülni...

Ha kérdeznél, én elmondanék mindent.

Kiteregetném piszkosfehér lelkem, hogy a fűben heverve együtt számoljuk rajta a sötét foltokat. Sorra venném veled mindet: melyiket égette szó, melyiket ütötte tett, melyiket mocskolta ember és melyiket az élet. De a legtöbbre azt mondanám: "én voltam" - azzal, hogy fejvesztve harcoltam, futottam vakon és elbuktam. Mint kisgyerek, ha a játék hevében elvéti a lépést és kiszakad térdén a nadrág. Rojtos hasadás marad minden esés után.
De valahogy jó ez így. 
Mit mondanék, ha patyolat volna? Mi lennék én magam, ha makulátlan maradt volna mindezidáig? És min sütne át egy-egy napsugár, ha nem volna az a pár, így-úgy szerzett lyukadás?

Kérdezz, és én elmondok mindent.