Insomnia Lisa Hannigan - Fall
Lebegni a semmiben.
Nyitott szemmel meredni a vaksötét plafonon halvány mentaszínben világító csillagokra. A félhold régen leesett mikor eleresztette a ragasztó. Nem tettem soha vissza. Ott dereng a fénye az éjjeliszekrényen pár kacat alatt. Vissza kéne rakni azt a holdat.
Tizenhat műanyag csillag a fejem felett. Ha hunyorítok életlen szélű pontokká válnak. Egészen valódiakká. Ha sokáig nem pislogok, akkor is. Az ujjaim közül nézve őket, a könnyek mögül is.
Lassan dereng az ég alja és vele dereng a szoba.
Szürkéskékbe váltanak a sötét falak ha elég sokáig nézem őket, aztán egy pillanatnyi halvány rózsaszínbe. Fehér négyszög kúszik fel az egyikre az ablakból és ottmarad.
Néma a hajnal csak halkan duruzsol a város. Madarak szólalnak meg, eltévedt autómotorok, sutyorgó redőnyök és kattogó bicikliláncok.
Ajtó nyikorog a házban, halk jóreggeltek, felkúszó kávéillat.
Lehunyom a szemem, de világos minden. Fáradt vagyok.
Rakjátok vissza a holdat.
|