Nem is olyan rég volt, mikor még nagy, tiszta szemekkel néztünk erre a világra, és az is olyan kristálytisztán tükröződött benne. Aprók voltunk és mégsem elveszettek, bennünk volt a térkép a világ keskeny ösvényeihez, amiken nap mint nap járkáltunk a nagy, széleslevelű platánfák alatt. És csupa felfedezős játék volt az élet.
Aztán, - ahogy ez lenni szokott – valami megváltozott. Nem egy pillanat alatt történt, nem egyszerre ömlött a világra az a rengeteg, ragadós mocsok. 
Persze most már, az évek múltával tudom, hogy mindig is ott volt, csak mi nem nyitottuk még elég nagyra azokat a tiszta szemeinket. De akkor és ott, azon a nyáron, olyan félelmetesnek tűnt, ahogy napról-napra és percről-percre egyre több mindent vett körbe és feketített meg. Letörölte a minden délután a balkonon üldögélő szomszéd néni arcáról a mosolyt.  Aztán letörölte a szomszéd nénit is a balkonról, és nem is láttuk többé. Befogta a minduntalan éneklő rigó élénksárga csőrét, majd lelökte a tobozos fenyőfa ágáról a lehullott tűlevelek közé. Csak később találtuk meg, mikor már bogarak költöztek a testébe. Megszorongatta azt a pirospozsgás almát a konyhapult szélén és a földhöz vágta. Nagy barna, szöttyedt folt lett rajta, és mikor felvágtuk, láttuk, hogy egészen beleette magát a romlás.
Egyre közelebb és közelebb ért.
Sietve túrtuk fel mindannyian a fiókok rejtekét, a leghátsó zugokért, ahol az álmainkat rejtegettük, gondosan lezárt befőttesüvegekben. Összeszedtük mindet, ki-ki a sajátjait, kisebbeket és nagyobbakat , majd esteledvén, mikor az első tücskök ciripelésbe kezdtek, találkoztunk a megbeszélt helyen - a legnagyobb platánfa alatt.
Egy dobozba tettük mind az álmainkat és elástuk mélyen a világ szennye alá. 
És hazamentünk - felnőni.
Nektek eszetekbe jut még az a kora nyári este? Emlékeztek még melyik ösvény volt az a sok közül, és melyik platánfa? Akkor olyan nyilvánvalónak tűnt, csukott szemmel is eltaláltunk volna. Most, ha kinyitnánk a szemeinket és nagyon keresnénk, talán még akkor sem látnánk egyetlen ösvényt sem. Az eltűnt lábnyomokat benőtte a fű, a bokrok alagútjai is összeborultak már. A fák is olyan egyformának tűnnének, magas, kopasz és göcsörtös mind – mégis melyik lehetett a kiválasztott. Merre keressük.
Ti nem akarjátok néha kiásni azokat az álmokat?