Megállt a köd a fák között. Fehérré didergett a reggeli harmat az avaron és meztelen talpam alatt zizeg halkan. Hideg a csönd. Sosem volt hidegebb. Ezüst cirádákat festve kúszik fel a dér a lábaimon. Ereimben a vér lassú, jeges folyammá csitul. Kikristályosodik és megáll. Megáll az idő is. A lélegzet szitáló hóvá dermed a tüdőmben és ajkaimra fagy a sóhaj. Hópelyhek ülnek csukott pilláimra és sosem olvadó mesékről suttognak.
Jégvirág nyílik a mellkasomon.
 Megfagyok.