Kinőttem már abból, hogy tudatni akarjam mindenkivel, mit csinálok nap mint nap. Élek. Nem túl érdekes, te is azt csinálod.
Arról írok inkább amit gondolok, amit érzek, amit szeretek és amit nem.
Menned kell... Túl sokat időztél már odabent. Túlságosan bevetted magad a szívembe.
Ne hidd, hogy nem vagyok hálás. Sötét volt odabent és hideg, de aztán megérkeztél. Tüzet csiholtál a poros kandallóba, gyertyákat gyújtottál mindenfele és apró, meleg fényű égősorokat aggattál a falakra. És az egész valahogy elkezdett vibrálni. Élni. Érezni.
De túl régóta vagy odabent. Már nem szereted őrizni a tüzet, nem élvezed a gyertyák pislákoló fényét és az égők is bántják a szemed. Csak elszívod az energiáimat. Fárad a szívem. Hagyd egy kicsit pihenni. Oltsd el azt a kis parazsat, ami még megmaradt, fújd el azt a pár, csonkig égett gyertyát és húzd ki az égősort. Hagyd, hogy egy kicsit újra lakatlan legyen. Lépj ki az ajtón és hagyd a kulcsot a lábtörlő alatt, hogy aki legközelebb be akar menni, mielőbb megtalálja. Menned kell, te is tudod....