A mondat megállt a levegőben, valahol félúton kettejük között. Várt egy pillanatig, csak éppen addig, amíg a címzett megadta magát,  megszakította a végtelennek tűnő szemkontaktust és lassan elnézett a másik válla felett - aztán a három szó kegyetlenül nekicsapódott.  Nem kímélte,  nem csak átsuhant rajta, hanem beitta magát minden procikájába, agyának minden szegletébe, különös precizítással kutatta fel az emlékét minden egyes együtt töltött pillanatnak, hogy hamissá változtassa a valót és keserűvé az édeset. Végül megkereste azt a kis, halvány csillogást a szemekben és matt, megtört derengéssé változtatta.
Csönd volt, a mondat mégis ott pattogott közöttük, mint valami láthatatlan, kemény labda, némán nekicsapódva hol az egyiknek, hol a másiknak, mindig leomlasztva egy-egy kis darabot valamiből, amit már egyszer felépítettek.
Pedig csak egy mondat volt. Három, rövid kis szó.
"Soha nem szerettelek."