Játszottam a Szerelemmel. Bújócskáztunk, csak mi ketten. Nevetve szaladt el, miközben rám mutatott, így én lettem a hunyó. Beleveszett a rengetegbe. Keresni kezdtem, de a fák tejfehér ködöt szuszogtak körénk és nem láttam sehol. Pedig ott volt. Nevetgélt és incselkedett, körültáncolt, hallottam, ahogy talpa a puha fűbe mélyed. De nem láttam sehol. Aztán hirtelen ott állt előttem, huncut mosollyal és intett, hogy menjek közelebb, kapjam el, de mire tettem egy lépést, elillant. Bosszús voltam, épp mint egy gyerek. Elszaladtam és elvesztem a ködben.
Azt hiszem, most ő keres engem.