M�r az �lmok sem a r�giek.
M�r nem b�jhatok sietve puha �l�kbe a szorong� napokon, mened�ket keresve. Nem cir�gatj�k nyugtat�n a fejem b�bj�t �s nem j�tszanak a hajtincseimmel. M�r nem fogadnak be. Mintha �vatosan eltoln�nak azt mondogatva "Ne menek�lj". �n pedig nem �rtem mi v�ltozott. Tal�n kihaszn�ltam �ket. T�l sokat rohantam hozz�juk k�ts�gbeesetten, nyugalmat keresve �s egyszer�en elhaszn�ltam minden lehet�s�gem. Ennyi volt kiszabva.
�gy t�ntek el, hogy szinte �szre sem vettem. Napr�l-napra, m�gnem azon kaptam magam, hogy egyed�l fekszem a s�t�tben. Mintha ennek �gy kellene lennie. Nem olyan rossz, de az�rt �rzem a hi�nyt.  A gyerekek is megszokj�k egy id� ut�n, hogy a j��jt puszik megritkulnak, majd v�gleg elmaradnak. De az�rt mindig eml�kezni fognak r�, hogy valaha kaptak. Mert valahogy - m�g ha csak r�vid id�re is,- k�nnyebbnek t�nt t�l�k minden.