Te   és   Én

Én, a fuvallat,
nyári délutánod arcod cirógató.
Te, a hurrikán,
az elsöprő, a mindent felforgató.

Te, a tajtékzó tenger,
örökké partot ostromló,
Én, a mozdulatlan tükrű,
néma, hegyi tó.

Te, az álomból riasztó,
haragos dörrenés.
Én, az esőcsepp okozta,
halk levélzörrenés.

Én, az álmos tábortűz,
a csendben izzó parázs.
Te, a tomboló erdőtűz,
a hirtelen robbanás.

Én és te,
a fehér és a fekete.
Te és én
sosem lehetünk békén,
Én és te,
sorsunkat kőbe senki sem véste,
Te és én,
nézzük egymást egy ajtó résén,
mert ez nem a mi időnk, itt nincs "egy pár",
ez nem az a világ, ugye érted már...